EKOP programleírás

EKOP – ELEKTRONIKUS KÖZIGAZGATÁS OPERATÍV PROGRAM

Az EKOP átfogó célja a közigazgatás teljesítményének a javítása. A program tárgya a közigazgatásnak a modern kor igényeinek megfelelő, az információs társadalom lehetőségeire építő fejlesztése.

A versenyképesség-növelési cél érvényesítése érdekében – összhangban az állampolgárok és a vállalkozások növekvő elvárásaival – az eddigi intézménycentrikus hozzáállás helyébe folyamatosan a szolgáltatás-, illetve ügyfélközpontú megközelítés léphet. A kormányzati folyamatok átszervezésével, deregulációjával, majd ezt követően infokommunikációs eszközökkel történő támogatásával a program hatékonyabbá kívánja tenni az állam működését, hogy ugyanannyi szolgáltatást kevesebb erőforrással tudjon ellátni.

Az operatív program magában foglalja a közigazgatás és igazságszolgáltatás működésének, eljárásainak, folyamatainak, szolgáltatásainak az infokommunikációs technológiát kihasználó modernizációját, továbbá az összes infokommunikációs eszközön keresztül nyújtható közszolgáltatás közös elemeként az ügyfelek azonosítását biztosító beavatkozásokat.

Az EKOP teljes szövegét letöltheti PDF formátumban.

A csatolt dokumentum a magyar kormány által elfogadott 2007. július 03-i verzió.

Az átfogó célt az alábbi két specifikus cél megvalósítása szolgálja:

  • javuljon a közigazgatási szolgáltatások eredményessége, továbbá
  • növekedjen a működési hatékonyság.

A célok teljesülését az alábbi indikátor méri:

- a lakosság és a vállalkozások közigazgatás tevékenységével kapcsolatos országos szintű elégedettségének változása a program hatására, illetve

Az állami szerepvállalás minősége és hatékonysága hatással van mind az üzleti környezetre, a vállalatok versenyképességére, mind pedig a lakosság életminőségére, így az állami funkciók ellátásának az átalakítása segíti a lisszaboni célkitűzések megvalósítását.

Fejlesztések

A hatékonyan működő, ügyfélközpontú szolgáltató állam kiépítésének érdekében szükséges a megfelelő intézmények, folyamatok összhangjának megteremtése, a különböző adatbázisok összekapcsolása és az adatmegosztás lehetőségének biztosítása, valamint szolgáltatások átalakításával, a meglévő szolgáltatások minőségének javítása, új szolgáltatások létrehozásával, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása, az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése, és a szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó költség- és időszükséglet minimalizálása.

Ehhez szükséges a közigazgatás belső folyamatainak és szervezetének átszervezése, valamint kialakított szolgáltatások eljuttatása az ügyfelekhez. A prioritási tengelyek ezen logika mentén kerültek kiválasztásra hozzátéve, hogy a kormányzási hierarchia sajátosságából – valamint technikai okokból − adódóan a közép-magyarországi régiót külön prioritásban kell kezelni. A program további részét képezi a sikeres megvalósítást támogató technikai segítségnyújtás prioritás is.

A prioritási tengelyek és az azokhoz kapcsolódó főbb beavatkozási irányok a következők:

1. A közigazgatás és közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása

  • Közigazgatási szolgáltatások folyamatainak elektronizálása
  • A közigazgatás hatékony működéséhez szükséges központi elektronikus szolgáltatások kialakítása

2. A közigazgatási szolgáltatásokhoz történő hozzáférést támogató fejlesztések (szolgáltatások eljuttatása az ügyfelekhez)

  • Ügyfelek számára szolgáltatási felület biztosítása
  • Központi elektronikus hálózati és biztonsági infrastruktúra továbbfejlesztése
  • Állampolgárok intelligens azonosítása

3. Kiemelt fejlesztések

  • Közigazgatási belső folyamatok megújítása és elektronizálása
  • A hozzáférést szolgáló fejlesztések

4. Technikai segítségnyújtás a konvergencia régiókban

5. Technikai segítségnyújtás a Közép-magyarországi régióban

Az operatív programok beavatkozásainak hatékonyságát, az egymást erősítő fejlesztések integrált megvalósítását zászlóshajó projektként segíti a „non-stop ügyintézés” (24 órás ügyintézés), program, melynek célja az ügyintézés tér és időbeli korlátainak megszüntetése, ezáltal ügyintézés hatékonyságának és a felhasználók elégedettségi szintjének növelése.

Forrás: EKOP / ÚMFT / NFÜ: nfu.hu